Öt kamion csattant össze az M70-esen
Egy kisteherautó is részese volt a balesetnek.
Talán már az idén hozzányúlnak az utakhoz.
Egy durva buszbaleset után nyúltak hozzá az M70-es egysávos szakaszaihoz 2011-ben. 2019-ig az ígéretek szerint megépítik a hiányzó jobb pályát, és szélesítik a meglévő szakaszokat.
Októberben kezdődhet és 2019 végére fejeződhet be a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak autópályává szélesítése – közölte a beruházó NIF Zrt. pénteken.
Az ukrán rosszfiúkra Letenye közelében csaptak le a zalai vám- és pénzügyőrök.
Egy teherautó borult fel az M70-es 8. kilométerénél, a helyszínelés idejére útzár volt az úton.
A november eleji gyakorlat forgatókönyve szerint egy veszélyes anyagot szállító kamion és egy mikrobusz sok sérülttel járó ütközését szimulálják, amelyhez mentőhelikopterre, mentőautókra, illetve több kórház részvételére van szükség.
A magyarokkal együtt hét ország hatóságainak részvételével, elsősorban a kamionforgalomra irányuló háromnapos nemzetközi közlekedésbiztonsági ellenőrzési akció kezdődött kedden Zala megye határtérségében.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki az M70 autóút Letenye-Tornyiszentmiklós közti szakaszának 2x2 forgalmi sávra történő bővítésének előmunkálataira, a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.